Rólunk

„Erdő a városban”

A Bajcsy-Zs. utcai, műemlék jellegű, régi erdészeti épületet olyan bemutatóhellyé, foglalkoztató teremmé varázsolta az erdőgazdálkodó cég, ahol az óvodás- és iskolás korú gyermekek, családok, turisták, érdeklődők barangolhatnak az „erdő rejtekei” között

Eközben az erdő élővilágáról, az erdőben zajló munkálatokról, az erdész és vadász hivatásról – interaktív játékok és információs tablók, valamint izgalmas és hasznos foglalkozások, előadások, digitális tananyagok segítségével – új  ismereteket szerezhetnek kicsik és nagyok egyaránt.

A 230 m2 alapterületű kiállítás interaktív tablókkal, gyakorlati terepasztalokkal, érzékszerveinkre hagyatkozó élményszobákkal, rovar- és madár makettekkel várja a kicsiket, nagyokat, családokat, szakmai, nyugdíjas és civil egyesületeket, baráti társaságokat, turistákat, természet kedvelőket mérsékelt/kedvezményes belépő díjért.

 A gyermekek iskolai tanulmányaira épülő, erdő életközösségével kapcsolatos tematikus programokra ingyenesen jelentkezhetnek óvodás- és iskolás csoportok – előre történő bejelentkezéssel – a foglalkoztató terembe, ahol csaknem 50 féle kirakó, kiforgatható és társasjáték várja őket.

Lépést tartunk a korral

A somogyi Erdők Háza Látogatóközpont tervezése, kivitelezése során figyelembe vettük a 21. század követelményeit, így igyekeztünk a mai kornak megfelelő módon kialakítani a bemutató helyeket és a foglalkoztató termet. Kiállítótereinkben interaktív játékelemekkel, információs tablókkal, élményszobákkal várjuk látogatóinkat. A foglalkoztató teremben az óvodás, iskolás csoportok interaktív kirakó- és társas játékokkal, digitális tananyagok, filmek megtekintésére alkalmas tabletek segítségével sajátíthatják el a természetismereti tantárgyakat. Az élményeket adó filmek vetítéséhez, vetítettképes előadásokhoz vászon, projektor biztosított, ezáltal tanóra is tartható a helyiségben.

Megszerettetjük, megismertetjük a természetet

A SEFAG Zrt. számos közjóléti létesítményével évek óta szolgálja a természet iránt érdeklődők igényeit. Az erdőterületek közcélú fejlesztéseivel az a célja, hogy kicsik és nagyok megismerjék természeti környezetünket, és az erdőben „kötelező” környezettudatos viselkedést. Az erdőgazdálkodó cég a kaposvári székhelyű Erdők Háza Látogatóközpont kialakításával közelebb hozza „az erdőt a városba”. Ennek előnye, hogy az óvodákhoz, iskolákhoz közeli városi „erdei iskolában” élményszerűen tanulhatnak az erdő életközösségéről.

Őrizzük értékeinket

Célunk, hogy bemutassuk a somogyi erdők értékeit. Somogyország , hazánk egyik legerdősültebb, vadvizekkel tarkított, természeti értékekben gazdag vidéke.